A hétvégén egy időben, három helyszínen küzdöttek a döntőbe jutásért a method feeder szakág selejtezőjén a versenyzők. Kiskunhalason az Ezüst tavon 43, Székesfehérváron a Palotavárosi Felső tavon 50, míg Nagybajomban az Ötös-Hárs-víztározón 60 versenyző dobta be horgait, hogy az októberi döntőbe megszerezze az indulás jogát.

 16 tovabbjuto szfvr másolat

A három helyszín közül az Ezüst-tó és Palotaváros bőséggel adta a halat, az Ötös-Hárs-on azonban keményen meg kellett dolgozni minden kapásért. Meglepetésekben nem volt hiány ezen az utolsó három selejtezőn. Sok rutinos, jól felkészült versenyző volt kénytelen búcsúzni a további küzdelmektől, de ugyanennyi „első bálozó“ tudott továbbjutni a selejtezőkről. Az időjárás szeszélyes volt, sok helyen mutatta meg a víz, hogy ami egyik nap még működik, másnap már nem.

V.MFOB EZÜST 3. ford 2

A selejtezők helyszíneit jól ismerő versenyzők most is meglepődhettek azon, hogy a sok-sok korábbi itt megharcolt verseny tapasztalatai mit sem érnek. Néha bizony borult a papírforma. Palotaváros feladta a leckét. Az utolsó fordulóra megérkező zivatar miatt a díjátadó is gyorsra sikerült, de az égi áldás ellenére jogos büszkeséggel emelhette a legnagyobb trófeát Csanádi Roland Lajos, aki mindössze 4 ponttal szerezte meg az elsőséget két 5 pontos versenyző, Tóth László és Kató József előtt. Az Ezüst tavon még egyértelműbb volt a helyzet, hiszen Németh Gábor minden nap megnyerte szektorát, így hibátlan 1-1-1, azaz mindössze 3 ponttal nyerte meg a selejtezőt. A második helyen végző 4 pontos Tormási Attila 173 kg-os összes fogása a legtöbb volt a pályán, jelezve, hogy a versenyző alaposan kiismerte az Ezüst-tó halait. A harmadik helyhez 8 pont kellett, amit Schneider Dániel gyűjtött össze. Az Ötös-Hárs- víztározón szintén meggyőző teljesítménnyel, ugyancsak 3 ponttal aratott győzelmet Bodzsár Norbert, bizonyítva a fiatalok lendületét. A második helyen Szabó Bence végzett egyetlen ponttal lemaradva, míg a dobogó harmadik fokára egy mindössze 17 éves versenyző, Gyimesi Bence állhatott fel. 

V.MFOB NAGYBAJOM 3. ford DOBOGÓ 8

V.MFOB NAGYBAJOM 3. ford DOBOGÓ 12

Részletes eredmények:

Kiskunhalas, Ezüst-tó

Székesfehérvár, Palotavárosi Felső-tó

Nagybajom, Ötös-Hárs-víztározó

Képek: MOHOSZ FACEBOOK

A három selejtezővel lezárult a válogatók sora, kialakult a döntősök köre is. A végleges indulói létszámmal számolt továbbjutók névsora a következő:
(Teljes nevezettek létszáma 249 fő. Döntőbe jut 80 fő. 80/249=0,322)

(Ötös-Hárs víztározó: 0,322x60 = 19 fő, Ezüst-tó: 0,322x43 = 14 fő, Palotavárosi Felső-tó: 0,322x50 = 16 fő, Abért-tó: 0,322x38 = 12 fő, Látóképi-víztározó: 0,322x58 = 19 fő)

Találkozunk a döntőben, ahol a most megszerzett pontokhoz kell minél kevesebbet gyűjtenie a versenyzőknek. 

  NÉV HELYSZÍN PONT
1 Kovács Attila Abért-tó 4
2 Jerabek Antal Ifj. Abért-tó 4
3 Mészáros Bence Krisztián Abért-tó 5
4 Balog Áron Abért-tó 6
5 Csóka Alex Abért-tó 6
6 Németh Bálint Abért-tó 6
7 Sipos József Abért-tó 7
8 Török Zoltán Gábor Abért-tó 9
9 Fordán Krisztián Abért-tó 9
10 Tátrai Zoltán Abért-tó 10
11 Bokor Péter Abért-tó 11
12 Rozmann Tamás Abért-tó 12
       
1 Novák János Látóképi-víztározó 4
2 Péntek Dusán Látóképi-víztározó 5
3 Megyeri Norbert Látóképi-víztározó 7
4 Költő Zoltán Látóképi-víztározó 8
5 Hasznosi Dániel Látóképi-víztározó 8
6 Dávid Viktor Látóképi-víztározó 9
7 Bagi Zoltán Látóképi-víztározó 10
8 Skultéti Dorián Látóképi-víztározó 11
9 Varga János Látóképi-víztározó 11
10 Bató Attila Látóképi-víztározó 12
11 Gábor András Látóképi-víztározó 12
12 Péter Zoltán Látóképi-víztározó 12
13 Gáspár Tamás Látóképi-víztározó 12
14 Fejér Richárd Látóképi-víztározó 12
15 Molnár Antal Látóképi-víztározó 14
16 Hajdú Tamás ifj. Látóképi-víztározó 14
17 Pálóczi János Látóképi-víztározó 14
18 Sárvári Lajos Látóképi-víztározó 14
 19  Frankó Zoltán Tibor Látóképi-víztározó   15
       
1 Németh Gábor Ezüst-tó 3
2 Tormási Attila Ezüst-tó 4
3 Schneider Dániel József Ezüst-tó 8
4 Holczinger Zoltán Ezüst-tó 9
5 Zelenák György Ezüst-tó 10
6 Jóri Ádám Ezüst-tó 10
7 Kertész Zoltán Ezüst-tó 11
8 Tóth Jenő Ezüst-tó 11
9 Forgó Attila Ezüst-tó 11
10 Balogh Kálmán Ezüst-tó 11
11 Szücs János Ezüst-tó 12
12 Kovács Csaba Ezüst-tó 12
13 Döme Gábor Ezüst-tó 12
14 Fekete János Ezüst-tó 14
       
1 Csanádi Roland Lajos Palotavárosi Felső-tó 4
2 Tóth László Krisztián Palotavárosi Felső-tó 5
3 Kató József Palotavárosi Felső-tó 5
4 Papp Zoltán Palotavárosi Felső-tó 6
5 Petrovics János Palotavárosi Felső-tó 6
6 Csanádi Lajos Palotavárosi Felső-tó 7
7 Végh Attila Edvin Palotavárosi Felső-tó 8
8 Szekeres Csaba Palotavárosi Felső-tó 8
9 Raffer Kristóf Palotavárosi Felső-tó 8
10 Szegedi Tibor Palotavárosi Felső-tó 10
11 Petrovics Richárd Palotavárosi Felső-tó 10
12 Tóth Bálint Palotavárosi Felső-tó 11
13 Krár Imre Palotavárosi Felső-tó 11
14 Pető Gábor Palotavárosi Felső-tó 12
15 Homoródi Szabolcs Palotavárosi Felső-tó 13
16 Máthé Péter Palotavárosi Felső-tó 13
       
1 Bodzsár Norbert Márk Ötös-Hárs-víztározó 3
2 Szabó Bence Ötös-Hárs-víztározó 4
3 Gyimesi Bence Ötös-Hárs-víztározó 4
4 Nagy Martin Ötös-Hárs-víztározó 5
5 Bakó Péter Ötös-Hárs-víztározó 5
6 Arató Soma Gergely Ötös-Hárs-víztározó 6
7 Anda József Ötös-Hárs-víztározó 6
8 Erdei Attila Csaba Ötös-Hárs-víztározó 8
9 Kiss Péter Ötös-Hárs-víztározó 8
10 Csaba Roland Ötös-Hárs-víztározó 8
11 Selmi Bálint Ötös-Hárs-víztározó 9
12 Ujszászi Dániel Ötös-Hárs-víztározó 10
13 Zádori Péter Ötös-Hárs-víztározó 11
14 Meződi János Ötös-Hárs-víztározó 11
15 Hoffmann Ferenc Ötös-Hárs-víztározó 12
16 Gál Bence Ötös-Hárs-víztározó 12
17 Meggyesi László Ötös-Hárs-víztározó 12
18 Kostenszky Ede Ötös-Hárs-víztározó 13
19 Fekete Zoltán Ötös-Hárs-víztározó 13,5