2023. 07. 22–23., Paks 6. sz. versenytó

A II. Free Style Rakós Botos OB paksi elődöntője már-már családias hangulatban zajlott. A Tagszövetségi Csapat Országos Bajnoksággal egy időben rendezett versenyre 17 elszánt versenyző adta le nevezését.

II._Free_Style_Rakós_Botos_OB-P1160978.jpg

A kánikula ellenére a résztvevők már a hét elejétől próbálták megfejteni a Paksi Atomerőmű HE versenytavában élő halak ízlését. Annak ellenére, hogy a tó dugig van a versenyzésre leginkább alkalmas, 1-1,5 kg átlagsúlyú pontyokkal, megfogásuk nem is olyan egyszerű feladat. Tényleg rengetegen vannak, aminek következtében sokszor 4-5 beleúszás okozta álkapásra jut egy valódi kapás, rádásul a méternél is sekélyebb víz csak fokozza ezt a nehézséget. Ezen felül meg kellett találni a megfelelő etetési ütemet, ami ráadásul teljesen eltérő, ha egyedül vagy konkurens horgászokkal körbevéve kell az etetésre csábítanunk a halakat. Elsőre ez nem tűnik olyan nehéznek, hiszen egy marék csalogatóanyagra egy perc alatt odaáll a hal. Ám ha kimarad az ütem, és elfogy az ennivaló, a halak azonnal faképnél hagynak minket és versenyen akár fél-egy óra is lehet, mire jelentős számban vissza tudjuk csalni őket. 

II._Free_Style_Rakós_Botos_OB-P1160998.jpg

Tehát a 17 indulónak olyan versenyre kellett készülnie, ahol a halak visszajelzéseire reagálva, a megfelelő etetési ütemet eltalálva és precízen betartva lehetett csak jelentős mennyiséget megfogni.

II._Free_Style_Rakós_Botos_OB-P1160938.jpg

Az első fordulóban az A és a vele szemben kitűzött B szektorban is 40 kiló feletti fogásra volt szükség a szektorelsőséghez. Kremmer Attila az A szektorban kihasználta a szélső hely adta lehetőséget, és magabiztosan nyerte szektorát. Hasonló nyugalomban ülhetett az utolsó órában Takács István is a B szektorban.

II._Free_Style_Rakós_Botos_OB-P1160872.jpg

A B szektort Spulnyik István András nyerte. Az első napi egyest horgászó Takács István a második versenynapon 4-est horgászott, így meg kellett elégedjen az összetett dobogó harmadik fokával.

II._Free_Style_Rakós_Botos_OB-P1160813.jpg

Másnap Kremmer Attilának az A szektor belső helyéről kellett megmutatnia, hogy nem csak a szélről érkező halak miatt fogott sokat, ráadásul sok jó horgász mellett a tavat jól ismerő Varga Róberttel is összesorsolt. Kettejük nagy csatájából végül Kremmer Attila került ki győztesen a hétvége legnagyobb (50 550 g) fogásával. Varga Róbert 2×2 ponttal a második helyen végzett, míg Kremmer Attila hibátlan teljesítménnyel nyerte az elődöntőt.
A dobogósok már biztosan továbbjutottak a free style rakós botos OB döntőjébe.

Eredmények:

https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=814