2023. június 15–18-án Kenderes-Bánhalma mellett, a Nagykunsági-főcsatornán lezajlott a XIII. Feeder OB középdöntője.
80 versenyző egybehangzó véleménye alapján ez volt az eddigi legnehezebb verseny ezen a helyszínen. Ez a versenypálya korábban sem tartozott a legkönnyebbek közé. A csatorna jellemző halai a törpeharcsa és a dévérkeszeg, ritkábban a karikakeszeg és a bodorka voltak (eddig). Korábban szépen lehetett fogni ezekből a halfajokból, de a verseny hetére egycsapásra megváltozott minden. A törpe és a dévér váratlanul eltűntek, már a hétfői edzésen is csak elvétve lehetett fogni belőlük. Mellettük pár karikakeszeg, bodorka és balin adott reményt a versenyzőknek, de óriási kihívást jelentett megfogni őket. Érdekes módon nem feltétlenül a szélső helyeken születtek kiugró fogások. Gyakran öt-hat hellyel beljebb fogták a legtöbb halat. Megfelelően felépített taktika nélkül mit sem értek a legjobb rajthelyek. A versenypálya belső helyein sem volt különb a helyzet, csak itt éppen nem 10 kiló feletti, hanem adott esetben 3 kilónál kisebb fogásokért ment a küzdelem. A maréknyi gébecske mellett négy-öt karikakeszeg, egy termetes balin vagy egy tucatnyi törpeharcsa már a szektor elejére repítette a versenyzőt.
A versenynapokon még a válogatott és világbajnokságot megjárt horgászokkal is előfordult, hogy „elszálltak”. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy van megoldás, ugyanis a harmadik forduló után Macsotai Balázs és Budai Vince kimagaslott a mezőnyből. Mellettük volt még legalább húsz olyan versenyző, akinek a továbbjutása az utolsó fordulóban elért eredményen múlt, ott pedig történhetett bármi, és történt is.
Macsotai Balázs óriási meglepetést okozott, hiszen 7 ponttal (2-1-1-3) és legnagyobb fogott súllyal megnyerte a középdöntőt. Földesi János magabiztos és egyenletes teljesítménnyel, 7 ponttal, kisebb fogott súllyal második helyen végzett. A dobogó legalsó fokára Kocsis László állhatott fel 9 ponttal.
A Nagykunsági-főcsatorna ismét megmutatta, hogy kiváló versenyhelyszín. A versenyzőt folyamatos gondolkodásra és fejlődésre kényszeríti, ráadásul a verseny okozta nyomás hatására éppen úgy viselkedik, mint a legtöbb klasszikus VB helyszín.
Az eredményeket nézve egy nagyon izgalmas döntőnek nézünk elébe, ahol az élen állóknak foggal-körömmel kell védekezniük, miközben a nyomukban loholó rutinos válogatottak a keretben maradásért és a dobogóért fognak küzdeni.
Eredmények:
https://ranglista.mohosz.hu/public/versenyeredmeny?vid=782