A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye

2016. január elsejétől új időszámítás kezdődött a magyar sporthorgászatban. Megszűnt a kereskedelmi halászat a természetes vizeken, egyben a jelentősen átalakult és feladataiban kibővült Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) lett 2030-ig a legtöbb vízterület haszonbérlője. 2019-től a MOHOSZ központi szervezeti átalakulása is befejeződött, mert a horgászok és a horgásztatók érdekképviseleti és érdekvédelmi feladatainak ellátása, az országos sportági szakszövetségi tevékenység mellett a horgászszövetség az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központon keresztül közfeladat-ellátó szervezetté is vált, a tárgyi feladatok ellátásához szükséges állami források egyidejű biztosítása mellett.

A horgászokat kedvezően érintő jogszabályi változásoknak, köztük adminisztratív oldalról a Magyar Horgászkártya bevezetésének s mellette az egyre jobban egyszerűsödő, elektronizálódó ügyintézésnek, továbbá a rendszer kifehérítésének az együttes eredménye, hogy a regisztrált horgászok száma dinamikusan emelkedett és - köszönhetően a horgászvizsga időközben ingyenessé vált rendszerének is - még ma is emelkedik. 2019. október második hetében így már több, mint 552.000 regisztrált horgászról lehet beszámolni Magyarországon, s ez a szám 2,5 év alatt több, mint 165.000 fős növekményt jelent. A jelenleg 26 területi szövetséget, közel 1200 horgász egyesületet, továbbá 15 speciális jogállású gazdasági társaság tagot - köztük a Balaton és a Tisza-tó hasznosítóit, valamint a legjelentősebb haltermelőket - összefogó és koordináló MOHOSZ az ország legnagyobb hálózatos felépítésű civil szervezeteként védi, óvja a magyar vizeket és bennük a nemzeti kincsként is elismert, állami tulajdonú halállományt.

Az Agrárminisztérium a horgászszövetséggel, mint közfeladat-ellátó és stratégiai partnerével a megkötött szerződéseken keresztül a „halgazdálkodási feladatok támogatása” fejezeti előirányzatból, majd az állami horgászjegy bevételek átengedésével 2016-tól folyamatosan és kiemelten támogatja az állami tulajdonú természetes vizek halőrzésének fejlesztését, kapcsoltan a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekben élő őshonos halállományok védelmét. A sikeresen lezárt közbeszerzési eljárások, majd a szerződéskötések után már eddig is több ütemben került sor a halőrzést támogató technikai eszközök, valamint a halőri egyenruhák átadására, továbbá jelenleg több körben folyamatban van a vízparti környezet karbantartását támogató és a vízminőséget megóvó-javító eszközök soha nem látott mértékű beszerzése és annak támogatása is. A technikai eszközök közül pedig kétségkívül a leglátványosabbak az egységes megjelenésű, speciális felszereltségű és korszerű szolgálati terepjárók és motorcsónakok. Az első 20 db terepjáró ünnepélyes átadása a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége Duna-parti telephelyén 2017. május 4-én került sor, melyet ugyanitt 2018. október 25-én további 15 db követett.

Ma a már hagyományosnak mondható helyszínen a horgászszövetség és további 17, sikeresen pályázó horgászszervezet részére újabb 22 terepjáró került átadásra felelős kezekbe, s ezek holnaptól már fel is tűnnek majd a Balaton, a Duna és Tisza partjain, valamint a nyertesek által hasznosított egyéb jelentős horgászvizeknél. A sikeres közbeszerzési eljárás után megkötött szállítási szerződés alapján a teljes kontingens nettó vételára 165,88 millió Ft, ez egy autóra 7,54 millió forintot jelent. Ezen összegből ismét korszerű felszereltségű, s extraként többek között 3 garnitúra felnire szerelt gumiabronccsal, platóbéléssel, vonóhoroggal és nagy teherbírású orrcsörlővel felszerelt, azonosan feliratozott gépjárműveket sikerült biztosítani. Az eszközök 70%-os vissza nem térítendő állami és horgászszövetségi támogatással, ötéves használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, ahol a tulajdonszerzés a hasznosítási ciklus lejártával és az egyéb feltételek teljesítése esetén már automatikusan történik meg. 

Az újabb beszerzéssel egy újabb jelentős lépés történt meg a már több, mint 600 főt számláló, rendészeti vizsgával is rendelkező hivatásos horgászszervezeti halőrzés rendszerének technikai és arculati fejlesztése tárgyában.

2 DSC1269

Az Agrárminisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint az Állami Halőri Szolgálat és az átvevő horgászszervezetek képviselőinek jelenlétében megtartott ünnepélyes átadáson valamennyi együttműködő partner közös sikernek és nagy eredménynek értékelte a vízpartokon egyre jobban megtapasztalható, a horgászetikát és a halvédelmet, a rendezett környezetet támogató közösségi szemléletváltást.  Dr. Nyitrai Zsolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízottja köszöntőjében jelezte, hogy a több, mint félmilliós horgásztársadalom a jövőben is számíthat Magyarország Kormányára. Kiemelte, hogy a kéréseiket és a javaslataikat megvitatva 2010 óta egy sor olyan közös döntés született, amely szélesíti a horgászat lehetőségeit, egyszerűsíti az adminisztrációt, így érdemben segíti a horgászok mindennapjait. Dr. Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke zárszavában fontos feladatként említette meg, hogy az új szemlélet további térnyerését a jövőben is hatékony, de együttműködő, a megelőzésre is hangsúlyt helyező helyszíni ellenőrzéssel kell segíteni a horgászat és a horgászturizmus továbbfejlesztése érdekében. Abban is teljes egyetértés született, hogy a technikai támogatás mellett legalább olyan fontos a mindennapi használók erkölcsi és anyagi elismerése, a hivatásos halőri életpálya támogatása is.

3 DSC1270

A MOHOSZ ezúttal is megköszöni minden érintett szerv, szervezet és személy közreműködését és együttműködését a beszerzés sikeres végrehajtásának érdekében, egyben megkéri a magyar horgászokat, hogy a hivatásos és társadalmi halőröket egyaránt partnerként kezelve, személyes példamutatásukkal továbbra is segítsenek Magyarország vizes élőhelyeinek, vízi élővilágának megóvásában és azok konzekvens fejlesztésében. 

MOHOSZ Elnöksége

Budapest, 2019. október 21.

MOHOSZ - A vizek, a halak, a horgászok érdekében és védelmében!