A Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége Esztergomnál 300 kilogrammnyi jelölt kecsegét telepített a Dunába. Az akció a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) országos kecsegeprogramjának keretében valósult meg.

A MOHOSZ OHSZK Halgazdálkodási és Szolgáltatási Osztályának munkatársai felügyelete mellett zajló telepítésnél valamennyi példányt egyedi azonosítójellel láttak el, ezzel az országos szövetség információkat szerezhet a faj életmódjára, szaporodása és viselkedésére vonatkozóan.

Zoltai Dániel, a KEMHESZ elnöke elmondta: a Duna az utóbbi években sokat tisztult, a Magyarországon őshonos kecsege újból nagyobb számban jelent meg a legnagyobb folyónkban. A horgászszövetségek célja, hogy az állomány gyarapodásnak induljon, ezért bár ki szabad őket fogni, de a méret és súly meghatározása után minden példányt vissza kell engedni. A tapasztalatok szerint ez a halfaj egyre gyakoribb, jól érzi magát a folyóban.

Osvald Zsolt, a KEMHESZ ügyvezető igazgatója a Fenntarthatósági témahéthez kapcsolódva meghívta a helyi Babits Mihály Általános Iskola, a József Attila Általános Iskola és a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola tanulóit is a haltelepítésre, ahol a bátrabbak egy-egy példányt a kezükbe is vehettek. Az eseményen jelen volt Hernádi Ádám esztergomi polgármester is, aki szintén segédkezett a kecsegék Dunába juttatásában.

A 2015-ben év halának választott kecsege a tokfélék családjába tartozó őshonos folyami hal, mely jellemzően a nagyobb folyók síkvidéki, alsószakasz-jellegű részén él. Akár 1 méter hosszúra is megnőhet, egy méretes példány súlya elérheti a 6-7 kilogrammot is. Rovarlárvákkal, apró csigákkal, kishalakkal és növényi törmelékkel táplálkozik.

kemhesz kecsege 2

kemhesz kecsege 1

kemhesz kecsege 3